Kezdetben, kamaszos naivságomban azt gondoltam, hogy ez egyszerűen így történik: Biztosan elkerülhetetlen, hogy jobb legyen a következő kapcsolat. - és ez nagyon megnyugtatott akkoriban!
Hiszen akkor nincs mitől félnem! Ha elhagy a jelenlegi partnerem, akkor a következő jobb lesz Tőle és akkor nem is fogom sajnálni ezt a jelenlegit!
Sőt, szinte jól is járok, ha újabb és újabb kapcsolatokba lépek, mert akkor olyan rohamosan fog fejlődni a párkapcsolatok minősége, hogy pár év alatt elérhetem a legjobbat!
Ennek ellenére nem törekedtem a gyors váltásokra, - bár ez visszanézve nem így tűnik.
Igyekeztem mindegyik kapcsolatomat teljes mélységében megélni, fájt ha elhagytak és fájt az is, ha nekem kellett kimondani a végét.
Aztán találkoztam a lelki Tanítómmal, aki felfedte előttem a párkapcsolatok működését és megmutatta, mekkora szerepem van egy kapcsolat létrejöttében és alakulásában!
Addig azt hittem, hogy egy párkapcsolat minősége félig Tőlem, a másik felében pedig a partneremtől függ. De kiderült, hogy minden Tőlem függ!
Hiszen az én választásom, hogy ki legyen a partnerem, az én döntésem, hogy vele szeretnék járni, és döntési helyzetben vagyok minden apró konfliktusnál vagy hogy mikor fejezem be a kapcsolatot!
Tehát ha én irányítom a kapcsolatomat a kezdetétől a végéig, akkor a kapcsolat minősége is tőlem függ! Vagyis nekem kell fejlődnöm ahhoz, hogy a párkapcsolatom fejlődjön.
Ez sokaknak elég durva szembesítés lehet, hiszen eddig hittek abban, hogy a másik hibája miatt rossz a kapcsolatuk. Most meg meg kellene vizsgálni, hogy mit fogtak rá a partnerükre, ahelyett, hogy magukban keresték volna a hibát!
De van egy jó hírem!
Megéri megkeresni ezeket a hibákat és tanulni belőlük!
Hihetetlen, de igaz, hogy egy párkapcsolat fejlődését, változását csak belülről, mi magunk is tudunk irányítani. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól az fog a kapcsolatban történni, amit Te akarsz!
Hanem inkább azt, hogy a belső párkapcsolati tudatosság felébresztésével megtalálod azt az utat, amin mindig is járnod kellett volna!
Megtalálod például azt, hogy ki vagy Te? Ki vagy Te a párkapcsolatban? Milyen szerepeket játszol és milyen lennél, ha ezeket mind levetkőznéd? Ha ezeket felismered és valóban elengeded, akkor máris tisztábban látod Önmagadat!
Ha ismered magad a párkapcsolatban, akkor azt is tudod, hogy mire vágysz, mit keresel a kapcsolatban?
Nem arra gondolok, hogy Bélát vagy Józsit akarod, vagy hogy szőke, esetleg barna legyen a másik?!
Hanem arra,hogy milyen érzések, vágyak, személyiségrészek hiányoznak Neked, - belőled, amelyeket a párkapcsolaton keresztül próbálsz megélni, magadévá tenni.
Ahogy felismered a valós vágyaidat és szükségleteidet, máris könnyebb lesz megvalósítani azokat, akár a kapcsolattól függetlenül is!
Ahogy a párkapcsolati vágyaiddal szembesülsz, úgy feltárulnak a félelmek is, amelyek elől a párkapcsolatba menekülsz, vagy amelyek miatt pont nem mersz belemenni a párkapcsolatba!Ezek a félelmek teszik leginkább tönkre a lelki életedet, mert szorongást és hazugságot keltenek. Elveszik a belső szabadságodat és elhitetik Veled, hogy kicsi és értéktelen vagy.
Oldd fel hát a félelmeidet és merj újra kinyílni!
A félelmek és vágyak megismerése, majd feloldása hatalmas lelki fejlődéssel bír. Hiszen aki nem fél, az meri a saját útját járni, nem lehet Őt befolyásolni, érzelmileg zsarolni vagy manipulálni. Nem hagyja eltéríteni magát, nem dől be az elvárásoknak és így önmaga tud lenni bármilyen körülmények, vagy bármilyen emberek között is!
Talán ezek a legfontosabb teendők önmagunk és a párkapcsolat fejlesztésében és tudatosításában, de még írhatnék a helyes célkitűzésről, a partner tudatos megismeréséről, vagy a párkapcsolat valódi - spirituális szerepének megvalósításáról is.
Mindezek tényleg hatalmas fejlődési lehetőségeket rejtenek magukban, de az úton mégiscsak Neked kell elindulnod! Ha Te csak otthon várod, hogy valami majd csak megváltozik az életedben, akkor várhatsz örökké, mert magától semmi sem változik. Mozgásba kell hozni az életedet és ehhez a legjobb, ha önmagadon változtatsz először!
Legyél tudatosabb, értsd meg a párkapcsolatok működését, ismerd meg a partnered legmélyebb mozgatóerőit és meglátod, hogy ezzel a tudással már pontosan fogod tudni, hogy mit tegyél a céljaid megvalósításához.
Te is képes vagy fejlődni, képes vagy önmagaddá válni, ehhez "csak" önismeretre van szükséged!
Boldog párok
Vannak, akik boldog párkapcsolatban, házasságban élnek, mások pedig nem.
Sajnos az utóbbiak vannak többségben. Éppen ezért sokakat érdekel a titok: hogyan lehet a boldogságot megteremteni? A viselkedéskutatók -miközben házastársakat kérdeztek meg errõl a kérdésrõl - arra az eredményre jutottak, hogy bizonyos magatartásformák minden boldog párra jellemzõek.
Örökre megõrzik az elsõ idõszak szerelmének emlékét.
"Az a képesség, hogy a kapcsolat elsõ benyomásait megõrizzük szívünkben,az életre szóló szerelem feltétele" - állítja Judith S. Wallerstein. A vizsgálatban részt vevõ párok közül sokan lelkesen mesélték, hogyan találkoztak elõször partnerükkel. A házasság mûvészete abban rejlik, hogy megtartjuk emlékezetünkben a kapcsolatunk kezdetébõl származó idealizált képeket, ugyanakkor reálisan látjuk a jelent.
Életük a házassággal újrakezdõdik.
Minden házasságban az az elsõ feladat, hogy lelkileg elszakadjunk az addigi családunktól, és létrehozzunk egy új kötõdést partnerünkkel.
Ahhoz, hogy jó legyen a házasságunk, önálló véleményünknek kell lennie,és hagyatkoznunk kell saját ítélõ és döntéshozó képességünkre, nem szabad, hogy mások ebbe akár közvetlenül, akár elvárásaikkalbeleszóljanak.
Készek kompromisszumot kötni.
A mi és az én közötti egyensúly megteremtésében áll az új egység, a házasság egysége. Vagyis abban, hogy a házastársak összeegyeztetik jövõre vonatkozó terveiket, és mindkettõjüket kielégítõ kompromisszumos megoldást választanak. Az énközpontú gondolkodást a házasságban a Mi-nek kell felváltania. Ugyanakkor ennek a Mi-nek magába kell foglalnia a partnerek bizonyos fokú függetlenségét is!
Nem hanyagolják el egymást akkor sem, ha gyermekeik lesznek.
A tanulmányban részt vevõ párok életében a gyermek/ek/ születése csúcspontot jelentett. Mindannyian elmondták azt is, hogy a gyermekek nélkül egyszerûbb lett volna az életük, de megérte. "A gyermekek összekötnek bennünket, szeretjük õket, de egymást sem hanyagoljuk el." - magyarázta egy feleség. Tehát a boldog párok képesek idõnként kilépni szülõszerepükbõl, és ehelyett a szeretõ társ szerepét elõtérbe állítani.
Megtanulják kezelni a válsághelyzeteket.
A boldog házasságokban is vannak konfliktusok, de a partnerek képesek elhárítani a fenyegetõ veszélyeket. A konfliktusmegoldásra is fordítanak idõt. Ha nem tisztázzuk a konfliktusokat, fennáll annak a veszélye, hogya kapcsolat a mindennapok megfeszített ritmusában elsekélyesedik. A házasságok gyakori vitás pontja a függetlenség, a pénz, és a munka. De mi az, ami a jó házasságokat a rosszaktól megkülönbözteti? Az, hogy a
párok bizonyos szabályokat állítanak fel a konfliktusok kezelésére: például soha nem fekszenek le úgy, hogy haragban lennének egymással.
Tudják, hogy a szex és a szerelem összetartoznak.
Valentin nap
Február 14-én, Valentin nap szinte mindenki pánikba esik – vagy azért, mert nincs kivel tölteni az estét, vagy azért, mert van. Higgadjunk le, igyunk meg egy kávét, és olvassuk el az alábbiakban, hogy miképp lehet túlélni ezt a napot. Ha jelenleg nincsen társunk, de még kedvesünk sem – ünnepeljük ezt meg. Koncentráljunk az egyedüllét előnyeire, és legyünk egoisták – fizessünk be egy wellness terápiára, lepjük meg önmagunkat egy különleges ajándékkal. Semmi esetre ne menjünk étterembe, moziba, vagy egyéb népszerű, hangulatos ill. romantikus helyekre… csupán szerelmeseket „látunk” mindenfele!..
Inkább menjünk haza, vegyünk egy forró fürdőt, süssünk magunknak egy gyors Valentin süteményt, bontsunk fel egy üveg pezsgőt, majd nassolás közben nézzük meg a kedvenc filmünket (krimi, vígjáték, stb.). Ha ez mégsem működik, és eluralkodik rajtunk a szentimentalitás, gondoljunk arra, hogy ez a Valentin nap egy erőltetett kedvesség - az igazi szeretet és figyelmesség az, ami spontán jön, és nem csupán évente egyszer! Na meg ha cinikusan nézzük a dolgot, akkor a Valentin nap nem más, mint egy duplaáron megvásárolt avagy kiárusított szeretet!
Bár a társtalan nők (és sok esetben férfiak) sokszor bánatosan és irigykedve néznek kapcsolatban élő ismerőseikre - a Valentin nap sokkal több stresszt okoz házastársak és kapcsolatban állók számára. Éppen azért, mert sokszor úgy érezzük, erőltetni kell a kedvességet, még akkor is, ha aznap ballábbal keltünk fel. Továbbá azon kell aggódnunk, hogy mivel lepjük meg kedvesünket, ugyan giccses-e vagy nyálas az, amit vettünk vagy terveztünk, ugyan mit főzzünk-süssünk vagy melyik étterembe foglaljunk helyet – mennyibe fog mindez kerülni??
Tuti tippek
A valentin nap csupán egy nap az évben. Persze, legyünk kedvesek, figyelmesek, türelmesek, romantikusak a társunkkal szemben – de az év többi napján is!
A Valentin nap nem csupán a fiatal szerelmesek ünnepe. Valóban egy kissé erőltetett ünnepnap, amikor minden áruház és a média arra késztet bennünket, hogy költekezzünk, pedig még ki sem hevertük a karácsonyi kiadásokat és az évvégi kiárusításokat. Azonban férfi olvasóink számáraörömmel közöljük, hogy legtöbb nő nem egy újabb ajándékra vágyik, hanem egy kis extra figyelmességre, ami nem kerül sok pénzbe, csak kreatív energiába..
Természetesen a legegyszerűbb megoldás az, ha foglalunk egy asztalt egy étteremben, ahol átadunk kedvesünknek egy ajándékot – azonban ez nem igazán egyedi, hiszen ezt bármikor meg lehet tenni! Inkább, ha lehet, a Valentin napot vegyük ki titokban szabadságként és lepjük meg a párunkat egy romantikus vacsorával vagy ebéddel. Íme néhány ötlet:
Ha nem tudjuk kivenni az egész napot szabadságként, egy-két órát igazán lehet késni reggel, vagy egy-két órával korábban el lehet szabadulni a munkahelyről, amely elég arra, hogy a fenti tippek némelyikét kivitelezzük. Íme néhány gyors ötlet:
Ha az utolsó pillanatra hagyjuk a Valentin napi meglepetést, persze sokkal nehezebb lesz a megvalósítása.
(Tipp: ha kifogytunk az időből, irány az ékszerbolt – egy nő soha nem mond nemet egy ékszernek, főleg gyémántnak nem!)
A fenti Valentin napi tippek tuti sikeresek lehetnek, hiszen a legtöbb ember, főleg a nő, az eredetiséget értékeli a legjobban.
A pezsgő az egyik legnépszerűbb ünnepi ital, bár manapság nem csupán ünnepeken vagy vendégváró alkalmak keretében isszuk, hanem aperitif-ként vacsora vagy ebéd előtt, délutáni teázás vagy egy különleges reggeli kiérőjeként stb. Azonban sokak számára nehéz feladat a pezsgős üvegek tucatjai közül az alkalomnak megfelelőt kiválasztani a pultról. Íme néhány tipp segítségül..
Először is, nagy különbség van pezsgő és pezsgő között. Az igazi pezsgő dupla erjesztéssel készül - a második erjesztés a palackban, néhány gramm cukor és élesztő hozzáadásával. Ezt a módszert nevezik hagyományos módszernek, avagy franciául „méthode traditionelle” vagy „méthode champenoise” (az utóbbi kifejezést az EU betiltotta). Azonban nem csupán francia pezsgők készülnek ezzel a módszerrel, hanem a legtöbb spanyol Cava, a dél-afrikai Cap Classique és némely magyar pezsgő is (az amerikai pezsgőerjesztés viszont eltér az európaitól!). A pezsgő erjesztése minimum másfél év – sokszor minimum 3 év is lehet. (Jó tudni: a pezsgő erjesztést az angol Christopher Merret találta fel a 18. században, majd a francia Dom Perignon tökéletesítette 40 évvel később!). Továbbá létezik vintage és non-vintage pezsgő. A legtöbb pezsgő non-vintage, amely azt jelenti, hogy több év terméséből készül – a vintage pezsgőben a szőlők minimum 85%-a ugyanannak az évnek a termése. A vintage pezsgő így jóval drágább – főleg, ha egy adott év kitűnő terméssel rendelkezett.
A legtöbb modern pezsgő viszont nagy acél tartályokban készül, amelyekben szén-dioxid befecskendezésével erjesztik a bort – ezt a módszert Charmat method-nak vagy Cuvee close-nak hívják. Így készül a legtöbb német Sekt, az olasz Spumante (Prosecco, Asti), az orosz pezsgő és a francia Mousseuxpezsgő is.
Champagne
A francia Champagne nem feltétlenül a legjobb pezsgő – csupán azt jelenti, hogy a pezsgő Champagne provinciából származik. Egyéb francia pezsgőket, amelyek nem a Champagne tartományból származnak, de „méthode traditionelle” erjesztéssel készülnek, Crémant-nak hívják – ezek ugyanolyan finomak lehetnek, mint a Champagne, és jóval olcsóbbak. Dettó a Cava.
Eredetileg minden pezsgő édes volt – az angol arisztokrácia számára készítettek először száraz pezsgőt 1876-ban a franciák – ez a modern Brut pezsgő hivatalos születésnapja. Manapság a cukortartalomtól függően három alappezsgő létezik – száraz (brut vagy sec), fél-édes (demi-sec) és édes (doux). Aztán van Extra-sec, Extra-brut és Brut natural.
Tippek